Az év leglátványosabb égi együttállása lesz megfigyelhető augusztus 20-án

Az év leglátványosabb együttállása lesz megfigyelhető augusztus 20-án – derül ki a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményéből. Hajnali négy óra után három bolygó, a Hold és több fényes csillag, valamint csillaghalmaz kerül közel egymáshoz. A jelenségek megfigyeléséhez nincs szükség távcsőre, szabad szemmel is tökéletesen láthatóak lesznek.
A csillagvizsgáló kiemelte:
Az égen sokszor következnek be együttállások, a Hold és a háttércsillagok együttállásai például kifejezetten gyakoriak, de a különböző bolygók sem ritkán közelítik meg egymást.
A nemzeti ünnepünkön várható nagy hajnali együttállás azonban jóval kevesebb alkalommal fordul elő. Sok objektum vesz részt benne, példáaul az Ikrek csillagkép két legfényesebb csillaga, a Castor és a Pollux; a két legfényesebb bolygó, a Jupiter és a Vénusz, valamint a Hold. A két csillag és a bolygók egy négyszöget alkotnak, amelynek közepén található a holdsarló.
Az öt főbb égitest mellett néhány kevésbé fényes csillag egészíti ki a látványt. Ilyen például a Wasat, a Mekbuda és a kappa Geminorum. A Vénusz a nagyobb együttállástól eltekintve, de ugyanakkor együtt áll az NGC 2420 halvány csillaghalmazzal is.
Mindeközben a Merkúr bolygó és a Praesepe csillaghalmaz is együttáll majd. A csillaghalmaz az Asellus Borealis és az Asellus Australis csillagok között található, ezek azonban, akárcsak a Praesepe csak távcsőben vagy binokulárral láthatóak. A Merkúr viszont szabad szemes megfigyeléshez is elég fényes, ellentétben az együttállást alkotó társaival. Csak úgy, mint a „csillagnégyszöget”, a Merkúr együttállását is kiegészítik más csillagok. Közte és a Vénusz között helyezkedik el a Tegmine nevű csillag.
A megfigyelésre a legalkalmasabb időpont 4:20–4:30 körül lesz.
The post Az év leglátványosabb égi együttállása lesz megfigyelhető augusztus 20-án first appeared on 24.hu.
Online Press Release

No comments